Bemutatkozom…

30 éves nő vagyok, egy csodálatos férjjel az oldalamon. 3 évvel ezelőtt elhatároztuk, hogy kiköltözünk a fővárosból, nem túl messze, de mégis nyugodt környezetbe, ahol csendben, nyugalomban telhetnek majd az évek. Ahol felnőhetnek majd a gyerekek, pirosodhat a paradicsom a kertben, és kutya, macska barátságban éldegélhet velünk. A paradicsomtermés azóta minden nyáron kiváló, lett egy kutyánk és egy cicánk is, ráadásul egész jóban vannak, a levegő tiszta, csicseregnek a madarak, de a gyermekáldás eddig elmaradt. Hála a Csodálatos Internetnek, a tüneteim alapján már diagnosztizáltam magamon a PCOS-t, amit a nőgyógyászom meg is erősített, majd javasolt egy intézményt, ahol a további vizsgálatokat is el tudják végezni rajtam, és endokrinológus segítségével helyrepofoznak. Addig ne is próbálkozzak a teherbe eséssel. Ekkor tudtam meg, hogy a PCOS nem nőgyógyászati betegség, csak vannak nőgyógyászati tünetei. Minden esetben igazolható inzulinrezisztencia (továbbiakban IR) áll a hátterében, ami pedig a belgyógyász/endokrinológus asztala, és ott kell elkezdeni munkálkodni a siker érdekében. (Bővebben a PCOS-ről itt) Felkerestem hát a Mens Mentis szerintem is legjobb endokrinológusát, aki egy terheléses cukor- és inzulinvizsgálat után megerősítette az IR jelenlétét, ráadásul IGT kíséretében, ami még pár lépéssel közelebbi pozíciót jelent a rettegett diabéteszhez, de még innen is vissza lehet fordulni. A módszer pofon egyszerű: tartani kell a 160 g szénhidrát/nap c. diétát, ezáltal elbúcsúzni a cukor minden formájától, a fehér liszttől és a finomított, valamint “agyonfeldolgozott” ételektől. A diéta mellett be kell vezetni az életünkbe a rendszeres sportot, legalább heti 3 alkalommal fél-egy órát, és inzulinérzékenyítő gyógyszert kell szedni előírás szerint. Mi sem egyszerűbb, igaz? Hát nem az. Főleg, ha valaki vidéken nőtt fel kakaspörköltön, nokedlin, rántott húson, vasárnapi süteményeken, mindezt tornaóra alól felmentve az iskolában. Ja, és a férjem ugyanígy nevelkedett, szóval nagyon nehéz volt elképzelnünk azt, hogy milyen is az egészséges életmód. Na, de ha muszáj, akkor muszáj. Minden orvos ugyanazt mondta: le kell fogyni és megfelelő körülményeket kell teremteni odabent a babának. A férjem is velem tartott, együtt kezdtük el megismerni az új alapanyagokat, elkészítési módokat, ízeket. Maradjunk annyiban, hogy meg lehet szokni. Aztán idővel megszeretni. Főleg azért, mert hihetetlen látványosan lehet fogyni is a segítségével éhezés nélkül. Most már minden olvasott receptet azon nyomban átkonvertál az agyam, hogy hogyan is kell elkészítenem ahhoz, hogy lassú felszívódású legyen. Időközben a férjemről is kiderült, hogy IR-es, azaz főleg indokolt lett a közös munka. No, a lényeg, hogy lelkesek voltunk egészen addig, míg el nem jött 2014 Karácsonya. Csodálatos ünnep, de nálunk mindent elrontott. Nem csak a diéta esetében, neeem. Utána valahogy elmaradoztak az edzések, a gyógyszert sem úgy szedtük, ahogy kellett volna, és szépen lassan visszahíztunk. Pedig olyan jó volt már minden: javultak az értékeink, nekem szépen kiürült a petefészkem, nem voltak benne már ciszták, viszonylag rendszeres volt a ciklusom, és erre elszúrtuk. Újra visszatérni a helyes útra pedig sokkal nehezebb, mint az ismeretlenbe belevágni, így el is tartott egy évig, mire újfent összeszedtük magunkat. Időközben  ismét PCOS-s képet mutattak a petefészkeim, ráadásul az endometriózis gyanúja is beigazolódott nálam, ami nagyon kellemetlen, erős fájdalommal jár. (Bővebben az endometriózisról itt) Indokolt volt tehát újfent életmódot váltani, amit 2016 hozott el nekünk egy teljes év lazsálás után. Itt tartok most