Úgy tudom, hogy ahhoz, hogy egy blog népszerű legyen, első sorban meg kell találni a célközönséget, vázolni a tematikát és felkelteni az olvasók érdeklődését akár a témával, akár a stílussal. Nem értek az íráshoz, fogalmam sincs, hogy csak magamnak fogom-e vezetni ezt blogot, vagy esetleg lesz néhány olvasóm, akikkel egy cipőben járunk.
Nem kezdtem volna bele az írásba, ha a tegnapi ülésen Tímea -a pszichológusom- nem javasolja. Azt mondta, hogy ez arra is jó lehet, hogy csak magamnak vezetem a velem kapcsolatos történéseket, de akár másoknak is segíthetek. Ekkor felvillant az izzó a fejem felett, mint a rajzfilmekben, hogy ha ezzel csak egy nőnek is segíthetek, akkor miért ne?!
Szóval a blogom elsősorban olyan nőknek fog szólni, akik gyermekre vágynak, de eddig még nem adatott meg nekik. A téma pedig annak az útnak a boncolgatása lesz, ami a babánkhoz vezet. Ugyanis lesz Neked is, nekem is. Aki már résztvevője ennek az izgalmas túrának egy ideje, akár csak néhány hónapja, netán évek óta, az tudja, hogy mivel jár: egy irtó nehéz hátizsákkal, amiben régi, felesleges dolgok is vannak, nagyon szűk ösvényekkel, nehéz tereppel, útvesztőkkel. A GPS-t ugyebár elhagytuk, így sokszor magunktól kell “újraterveznünk”. Ráadásul sokan jönnek velünk szembe, akik elől nehéz kitérnünk, és van, hogy megütjük magunkat, ami fájdalommal jár. Azért, hogy árnyaljam a képet, találkozunk segítő vándorokkal is, akik biztatnak, támogatnak minket. A táv ismeretlen, fogalmunk sincs, hogy meddig megyünk még, de azt tudjuk, hogy célba fogunk érni. És ami a legfontosabb: nem egyedül megyünk, hanem együtt, mert úgy minden könnyebb!
Íme néhány címszó, amiről biztosan fogok írni: boldogság, házasság, család, egészség-betegség, inzulinrezisztencia, PCOS, endometriózis, 160 g ch diéta, mozgás, gyógyszer, pszichológia, álmok, érzések.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: